|
Üdvözlünk,
kedves látogató!
Örömmel tudatjuk veled, hogy az
első magyar Számítógépes Játékmúzeum
kapui végre megnyíltak előtted. Legyél bár
laikus érdeklődő, a "régi szép idők"
nosztalgiájától hajtott vándor, vagy a számítógépes
játékokkal kapcsolatos elemzésekre kíváncsi
intellektus, reméljük, múzeumunkon belül bőségesen
találsz majd magadnak csemegéket. Mivel a munka,
melyet kitűztünk magunk elé - vagyis, hogy feldolgozzuk
a számítógépes játékok mintegy négy évtizedes történelmét
- meglehetősen sziszifuszi, ezért reméljük elnézitek
nekünk azt, hogy a múzeumon belül még oly sok a
fehér folt, mint a régi, agyonmásolt C64-es lemezeken
a hiba.
Amennyiben letölthető játékokra,
emulátorokra, zenékre vágytok, vagy konkrét
cégekkel kapcsolatos információkat kerestek, úgy
az ARCHÍVUM a ti elsődleges vadászterületetek.
A múzeum legfontosabb része a JÁTÉKTÖRTÉNELEM,
amelyen belül játékkategóriák szerint
csoportosítottuk az írásokat. A leginkább feldolgozott
fejezet a kalandjátékok története, de sok mindent
megtudhattok az akció, az akció-kaland, a szerep és a stratégiai
játékok fejlődéséről is. Ha "erős
a gyomrotok", és a játékokkal kapcsolatos esztétikai,
művészettörténeti elemzésekre vágytok,
úgy az ELMÉLET részt ajánljuk, ha pedig LINKEK-et
kerestek, ezeket is megtaláljátok a múzeumon belül.
Múzeumunk célja - a "leletmentésen" és a digitális krónikák
lejegyzésén túl egyfajta tisztelgés a "régi szép idők" emléke
előtt: mivel sokszor személyes élményekre alapozunk, ezért reméljük
megbocsátjátok, ha az írások néha személyes hangvételűek lesznek,
mint a nosztalgikus bevezető is.
Jó szórakozást,
nosztalgiázást, és elmélkedést kíván
a két muzeológus:
Beregi Tamás
és
Herpai
Gergely
|
| |
|